A palóc vidéken az állattartás és a földművelés volt a megélhetés alapja. Mindkét foglalkozási ágra rányomta bélyegét az erdő. Egyes községek lakossága főleg erdei munkákkal, fakitermeléssel, erdei gyümölcsök, növények gyűjtögetésével, állattartással, erdei legeltetéssel és gyümölcstermesztéssel foglalkozott.
Számos családnak nyújtott megélhetést a fafaragás. Elsősorban az állattartáshoz, a pásztorkodáshoz kapcsolódott a népi fafaragó művészet. A pásztorok, juhászok, kanászok az állatok őrzése közben saját használati tárgyaikat készítették, díszítették. Botok, ostornyelek, balták, ivócsanakok kerültek ki az ügyes kezek alól.
Erdei foglalkozás volt régebben a hamu- és salétromfőzés, a mészégetés. Régebben a méhészet is szoros összefüggésben volt az erdővel. Csakúgy mint más vidékeken, a parasztság Palócföldön is azt tartotta, hogy a vadászathoz és a halászathoz mindenkinek joga van.
A legsajátosabb munkafolyamat a kenderfeldolgozás volt. A falu határában szinte mindenütt kijelölt hely volt a kenderföld, ahol elsősorban az asszonyok foglalatoskodtak. A viseletek jelentős részét, valamint az ágyneműt, a terítőt, a törölközőt, a tarisznyát és a hamvast is kenderből szőtték, varrták. Ezt részben gazdasági okok miatt tartották szükségszerűnek - nem volt ugyanis pénzük drága holmik vásárlására -, de a díszítő szándék gyakorlása, az önkifejezés egyik lehetséges, motiváló eszközének is ez tartották.
A fonáshoz szerveződtek az úgynevezett fonóházak, amelyek még a XX. század harmincas, negyvenes éveiben is több településen jelen voltak. A hosszú téli estéken a fonóban zajlott a fiatalság szórakozása. Lehetett itt énekelni, táncolni, hiszen a fonóban a legények is megjelentek.
Jelenleg olyan kézműves mesterségek képviselői is élnek és alkotnak ezen a vidéken, amelyek korábban nem tartoztak szorosan a palóc hagyományokhoz, ill. újabban alakultak ki: fazekas, kosárfonó, tojáspatkoló, virágkötő, ékszerkészítő, stb.
Az egyesület kézműves tagjai